Olyan téma ez, amibe újra és újra belefutok. A fejem folyamatosan újabb és újabb ötletekkel, tervekkel, projektekkel van tele. Mit lehetne még jobban, mélyebben, alaposabban csinálni. Millió kicsi és nagy dolog, amibe a lehető leghamarabb szeretnék belekezdeni. Még több munka, még több elfoglaltság. Hajt a küldetés, a misszió, a megvalósítás. Jobbá és szebbé tenni a világot.
Megyek, megyek, megyek, megyek, időnként már-már túlságosan is. Ilyenkor meg-megállok egy pillanatra és gondolkodom. Szentelem az időt valaminek, vagy éppen feláldozom magamat a feladat oltárán? Megtapasztaltam a már a kimerültség és a kiégés számos szintjét és fokozatát. A lustálkodva, pihengetve, kikapcsolódva töltött hónapoktól az abszolút másik végletig, a hónapokon át tartó szünet nélküli munkáig mindent megéltem már. Időnként pedig a rohanásban, folyamatos építésben elfelejtkeztem saját magamról, az alapokról, a stabil építményről.
Ilyenkor van az, hogy teljesen elfáradok, az adminisztráció hónapok óta úszik, megválaszolatlan emailek százai várnak, folyamatosan csörög a telefonom, mert senki sem tud elérni.
A helyzet persze nem ilyen szélsőséges, amikor valamire akarok, mindig találok elegendő időt. És egyre többször gondolkozom adon, hogy mikor áldozom és mikor szentelem az időt valamire. Arra törekszem, hogy a feladatok lehető legnagyobb részét delegáljam, többet pihenjek, időnként lazítsak.
Az utóbbi fél év a folyamatos hajtásról szólt. Könyvet írtam, tolmácsoltam, rengeteget utaztam, jöttem-mentem. Terveztem, építettem, betanítottam, stratégiáztam, meetingeltem. Alkottunk a csapattársakkal, akiknek végtelenül hálás vagyok. Számos olyan eredményt értünk el, ami számomra nagyon fontos. Jó érzés megélni, ahogy a célok megvalósulnak, az út egyre tisztábban látszik és lépésről-lépésre összeáll minden. Ami most történik, azt sok éven át terveztem, agyaltam, alapoztam.
A folyamatos teremtés közben azonban néha meg kell pihenni egy kicsit. A gép forog, az alkotó pihen. Sose felejtsd el, hogy a pihenés, a kikapcsolódás is nagyon fontos. Semmi sem ér annyit, hogy tönkretedd miatta az egészségedet vagy lemaradj az élet fontos dolgairól. Menj, menj, menj, valósítsd meg a terveidet, valósítsd meg önmagad. De közben időnként állj meg egy percre, élvezd, amit elértél.
Lazulj el, pihenj meg, csendesedj el. Csak élvezd a világ végtelen óceánjának a morajlását. Csepp vagy a tengerben, ezt sose feledd. Nem kell a világ minden terhét a hátán cipelned. Van, ami ráér holnap is. És bőven van, amit nem is kell megcsinálnod. Delegáld, kérj meg rá mást. Sőt az is elképzelhető, hogy sok olyan feladattal megy el az időd, amit igazából nem is kellene elvégezned. Merjél te lenni a csepp. Fontos csepp, hiszen az élet óceánjának a része vagy.
De nem te egymagad vagy az óceán, ezt sose feledd. Te vagy a csepp és te vagy az óceán. Tartsd tiszteletben és áldozat helyett inkább szenteld.
Poombuhar, az Indiai-óceán partján, 2016
Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek
